Egy ezüstérem története
Milyen élmény egy Tánc Európa-bajnokságon a dobogón állni? – kérdezték tőlem sokan.
Ha egyszerűen szeretnék válaszolni, azt mondanám: Csodálatos!!
Egy kicsit előre megyek az időben. Kis csapatunkkal, Gabi nénivel és a szüleinkkel sokat gyakoroltunk, majd részt vettünk minden versenyen, ahol lehetett indulni. Ezeken a versenyeken pontokat gyűjtöttünk, amivel kvalifikáltuk magunkat a Tánc Világbajnokságra Olaszországba, ahol harmadik helyezést értünk el. Most ősszel pedig meghívást kaptunk az Európa Bajnokságra Barcelonába, ahol második helyen végeztünk. Ilyen versenyekre kijutni nagyon sok munka eredményeként lehet, ott helytállni pedig még sokkal nehezebb.
Nagy izgalommal indultam, mert még nem voltam nemzetközi versenyen. Az izgalom, a boldogság és a reménység kavargott bennem. Szebbnél szebb gyakorlatokat láttunk a szőnyegen, sírást az öltözőben. Volt, aki vidáman jött le a színpadról, volt, aki sírt. Eljött a mi időnk, hogy fellépjünk és csak egyszer mutathattuk be a gyakorlatunkat. Nem mondhattuk azt, hogy: „Bocsánat kezdjük újra!”Mosolyogva felmentünk, beleadtunk mindent magunkból és megpróbáltuk hibátlanul eltáncolni a gyakorlatunkat. Mikor lejöttünk a szőnyegről, Gabi néni arcát néztük. Ha mosolyog, akkor nem rontottunk. Gabi néni MOSOLYGOTT! Most már csak azon kellett izgulni, hogy a zsűri is így értékelje a produkciónkat.
Az eredményhirdetést egymás kezét fogva hallgattuk. A helyezéseket a hatodik helytől kezdték. Nem mi vagyunk, megint nem és még mindig nem. Jöttek a dobogós helyek, nem a mi csapatunk nevét mondták és a második helyezésnél elhangzott: Marcipán Se – Magyarország. Azonnal szaladtunk, hogy felállhassunk a dobogóra. Nagyon örültünk, hogy csak a világbajnok csapattól kaptunk ki.
Nagyon boldog vagyok, hogy eljuthattam ezekre a versenyekre. Köszönöm ezt edzőmnek és csapattársaimnak is, akikkel együtt örültünk az eredménynek!
Kívánom mindenkinek, hogy egyszer hasonló élményben legyen része!
Széchenyi Ágnes Virág
8. osztályos tanuló