Németországi sátortábor a Fekete erdőben
Már nyár eleje óta vártam a tábort. Egyre nagyobb izgalommal töltött el, amikor összegyűlt a csapat az állomáson, várva a vonatot. Nagy kíváncsisággal szálltam fel, mert még nem utaztam hálókocsiban. Reggelre a kevés alvás után gyönyörű táj tárult elénk. A sok csomag miatt az átszállás nem volt egyszerű. Amikor Freiburgba értünk, már vártak minket. Alig egy óra múlva meg is érkeztünk a táborba. Leginkább a magyar felirat nyűgözött le: „Üdvözlünk, és jó szórakozást kívánunk!” Nagyon tetszett a tisztás ahol a sátrak álltak, és a sok fa, ami körülvett minket. Megérkezés után bejelentkeztünk, majd bepakoltunk sátrainkba. Szívesen felfedeztem volna a környéket, de erre nem nagyon volt lehetőség, de mi feltaláltuk magunkat és közeli patakban bóklásztunk. Mindnyájan élveztük a német játékokat. Az ételeik nagyon egészségesek voltak, igaz nekünk meglehetősen szokatlan ez az íz-világ. A legtöbb német kedves volt velünk, de persze voltak viták. A napokat jól töltöttük el, a távozás volt a legnehezebb. Sokat sírtunk, legkedvesebbektől ötször is elköszöntünk, mindenki meghatódott. Freiburg felé még egyszer láttuk a tájat, majd a várost, remélem nem utoljára. Hazafelé még Zürichiben is sétáltunk, ami éppen nem a legszebb oldalát mutatta, egy fesztiválnak a maradványai miatt nem tudtunk rendesen körülnézni. Este a pályaudvaron, csomagjainkon ülve, félálomban vártuk a vonatot. Szerencsére a csomagok cipelésében már rutinosok voltunk. Most kialudtuk magunkat, ugyan is a tábori ágyhoz képest kényelmesebb volt minden. Szomorúan léptük át a határt, és éltük át az utolsó pár percet. Mielőtt leszálltunk, eldöntöttük, hogy ha van rá lehetőség, akkor, jövőre is szívesen jövünk.
Venyige Dorina