Viszlát!
Ugyan lesz még egy ballagásunk, de én szeretnék itt is elköszönni mindenkitől.
Sokszor hallottátok, de majd ti is meg fogjátok tapasztalni,
hogy az ember várja ezt a napot, várja a végét, és a mikor ott
áll utolsó nap az iskolája előtt, ami pár nap múlva már nem az
ő „második otthona” lesz, akkor felfogja, hogy vége. Pocsék
egy érzés, komolyan. És akkor visszagondolsz majd mindenre.
Az osztályodra, akik több mint nyolc éve a családod voltak, és
ezer szállal kötődsz hozzájuk. A tanáraidra, akiket ugyan sokszor
a pokolba kívántál mikor megjelentek az ajtóban a dolgozatfüzetekkel,
de utólag már visszasírod azt is, csak hadd kapjál
még egy napot. A diáktársakra, akik néha idegesítettek, de
tudtad, hogy kedvesek. Az osztályfőnöködre, aki anyád helyett
anyád volt. A kedvenc tanárodra, akivel mindig öröm volt a tanulás.
A kedvenc tantárgyra, amit ebben az iskolában imádtál,
és csak remélni tudod, hogy a következő suliban is szeretni
fogod. Visszagondolsz az épületre, az udvarra, a tantermekre,
mindenre, ami bennük történt, és tudod, hogy semmi nem
lesz már ugyanilyen soha. És akkor arra eszmélsz, hogy potyognak
a könnyeid.
És talán, a végére megszeretted ezt az egészet.
Farkas Nóra